AyaDid's Interview with the Vampire / Interjú a Vámpírral
A film
 
A szereplők
 
A színészek
 
Érdekességek
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Armand

Mégegyszer hangsúlyozom, hogy a film alapján lett a szereplőleírás elkészítve! A leírás spoliert tartalmaz!

Armand

A legelvontabb karakter címet kaphatná meg. Egy vámpírtársaság élén áll - illetve ha lenne vezető, ő lenne az, de mi értjük :) -, akik a színpadon azt játszák, hogy vámpírok. Csak senkinek nem tűnik fel, hogy valóban azok. :D. Őt a legnehezebb megérteni, "elemezni", de kísérletet teszek rá. Talán már rá is unt arra a társaságra, akik között él. Louis megjelenése fordulópont az életében. Talán épp akkor jön rá, hogy a társaság rég nem az, akinek képzelte őket. Nem szépek, de legnagyobb hibájuk, hogy nem tudnak a korral együtt változni, míg Louis igen. Nem tisztázott a filmben, hogy benne van-e a keze (mármint ő tervelte-e ki) a Claudia elleni merényletben, de valószínű. Erre utal pár dolog: nem tesz semmit, amikor elfogják amazokat; s nem ellenkezi, amikor Louis a fejéhez vágja, hogy de igenis tudja, hogy miatta volt. Elég kétszínű figuraként jelenik meg, hiszen saját vámpírjainak vesztéről is volt előre tudomása, mégsem figyelmeztette őket.

Antonio Banderas Armandként

Az egyedüli, aki nem igazán tetszik a filmben. S ez az egyedüli eset, amikor nem tudok nem a könyvre gondolni: Armand 17 éves!!! Miért pont a 30-40 éves Banderassal kellett eljátszatni? Meg túl délies - spanyolos - az egész lénye Banderasnak, ami ide pont nem illik.

 
Lestat - A Musical
 
Musical
 
A könyv
 
Média
 
Vásárlás
 
A folytatás
 
Az oldal
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen